Divatszemüvegek

A keretekre is hatással van a divat, melynek köszönhetően szebb darabok közül választhatunk.
Divatszemüveg - Az önkifejezés stílusos eszköze
A szemüveg szóról a vastag, fekete „SZTK keretek” jutnak eszedbe? Annak idején, akinek látásjavításra volt szüksége, nem sok választása volt, ezt kellett hordania. Azonban idővel szerencsére a keretekre is kezdett hatással lenni a divat, melynek köszönhetően egyre szebb és kecsesebb szemüvegkeretek közül választhattak a szemüvegesek.
Néhány éve ez a fejlődés olyan szintre jutott, hogy már a legnevesebb divatházak tervezői is elkezdtek foglalkozni a témával és hamarosan elárasztották a piacot a nagy nevű márkák által megálmodott, stílusos divatszemüvegek. Ennek áldásos hatására lassan az emberek hozzáállása is megváltozott, ha szemüvegről volt szó: már nem csupán egy orvosi segédeszköz volt, amely a látáskorrekciót szolgálta, hanem egy divatos kiegészítő, sőt, mi több, az önkifejezés egy igen hatásos eszköze.
A több évtizedes múltnak köszönhetően ma már olyan klasszikusok közül is válogathatunk, amelyek egyszerűen nem tudnak kimenni a divatból - szerencsére. Nézzünk meg ezek közül néhányat, és azt is eláruljuk, hogy melyik arcformához passzolnak ezek a leginkább!
Pilóta szemüveg - Nem csak pilótáknak

Minden idők egyik „legörökebb” formája a pilóta a fazon. Története egészen 1937-ig nyúlik vissza, amikor is a Bausch & Lomb nevű optikai cég, Ray-ban márkanév alatt megalkotta azt az amerikai légierő pilótái számára. A megbízás eredetileg egy speciális napszemüveg kifejlesztésére vonatkozott, de az eredményes debütálástól már egyenes út vezetett a látásjavító szemüvegek piacának meghódításához.
Azóta már számos márka „lenyúlta” a híres, csepp alakra hajazó pilóta szemüveg konstrukciót és nagyon úgy tűnik, hogy még sokáig velünk is marad. Mi nem bánjuk, hiszen sokaknak jól áll.
Mivel a pilóta szemüvegkeretek kialakítása optikailag megnyújtja az arcot, elsősorban a szélesebb, szögletes, vagy a kerekebb arcformákhoz előnyös.
Kerek szemüvegkeret - Nem csak Harry Potternek

Újra régi fényében tündököl a kerek szemüveg! A divat általában néhány év vagy évtized alatt egy teljes kört ír le, a különböző trendek újra és újra visszatérnek, így újra hódítanak a kerek szemüvegkeretek is.
Ez az elegáns keret-típus retro hangulatot kölcsönöz, amely megfelel a legújabb divatirányzatoknak. A John Lennon vagy Andy Warhol által képviselt stílus könnyed, laza eleganciát sugároz, amely remekül kiegészíti a mindennapi öltözékeket és az alkalmi outfiteket egyaránt.
A kerek szemüvegek ívelt, köralakú lencsével vannak ellátva, amelyek szélessége és magassága általában egyenlő. Ez a kialakítás remekül passzol a szögletes, vagy szív alakú arcformához, ugyanakkor a lágyabb arcvonásokkal rendelkezők is bátran viselhetik. Ha kedveled a vintage stílust, válassz fémből készült, kerek keretet. Ha pedig a merészség híve vagy, válogass a feltűnő színű változatok közül.
Cica szemüvegkeret - Nem csak macskásoknak

A cicák szemformájára hasonlító kialakítás immáron hetven éve népszerű, elsősorban a Hölgyek körében. Amikor az ötvenes években megjelent a szemüvegdivatban, hamar meghódította a szíveket, hiszen nem kisebb divatikonok viselték, mint Grace Kelly, vagy akár Marilyn Monroe.
A cica szemüvegkeret eleganciát, sikket sugároz, miközben van benne egyfajta játékosság, mint ahogyan a macskákban is - az elnevezését ennek is köszönheti. Népszerűsége emellett arra is visszavezethető, hogy a Cat Eye stílus nem csak egy, hanem többféle arcformához is remekül passzol.
Ilyen például a kerek, a szív alakú, vagy éppen a háromszögletű arcforma, melyek mindegyikét csodásan kiemeli egy „cicaszem” stílusú, vagány szemüvegkeret. A Cat Eye jellegzetessége, hogy felfelé ívelt, a halánték irányába pedig elkeskenyedik. Kövess minket Facebook-on, Instagramon és YouTube-on, ahol további izgalmas tartalmakkal, akciókkal várunk!