Sminktippek szemüvegeseknek

A kérdés gyakran felmerül, hogy szemüvegesként hogyan kell sminkelni.
Ha egyébként évközben csínján is bánsz a sminkeszközökkel, az év végi, ünnepi időszakban biztos nálad is gyakrabban kerülnek elő ezek a termékek. Egy kis csillámos szemhéjpúder, egy szép tusvonal, egy piros rúzs, segítik még inkább ünnepibbé varázsolni a hangulatod.
Azonban az a kérdés gyakran felmerül, hogy szemüvegesként hogyan kell sminkelni, mi az, amit érdemes kihangsúlyozni, és mit javasolt elkerülni inkább. Nézzünk most ezek közül néhány trükköt!
Így sminkelj, ha szemüveges vagy

Az arc alapozását, kontúrozását nem nagyon befolyásolja a szemüveg, legfeljebb annyiban, hogy a folyékony vagy krémes állagú fedő termékek alá érdemes primert tenni, majd az egészet porpúderrel fixálni, hogy ott sem másszon el az alap, ahol a keret érintkezik az a bőrfelülettel. Fordíts kiemelt figyelmet a két halántékodra, a szemeid alatti és az orrnyerged területére.
A szemek festése már egy másik kérdés, aminél viszont fontos figyelembe venni a szemüvegkereted formáját és színét, de még a lencséd típusát is. Az első két tényező abszolút ízlésfüggő, például, hogy milyen árnyalatokat párosítasz szívesen, vagy hogy szereted-e a kontrasztosabb végeredményt, esetleg inkább a visszafogottságra törekszel. A forma tekintetében arra ügyelj, hogy a sminked ne nyúljon túl a kereten, mert a szemüveggel együtt ez már sok lehet. Kövesd a szemed természetes formáját és figyelj arra, hogy a végeredmény a kereten belül maradjon.
Ha pluszos szemüveget viselsz...
igyekezz a sminkeddel jobban hangsúlyozni a tekinteted, méghozzá világosabb árnyalatokkal, ugyanis ez a lencse kicsinyíti a szemed. Ha túl sötét a szemkontúr, vagy drámaian füstös a look, az még inkább összenyomja a tekintetet és egyszerűen el fognak veszni a szemeid.
Ha mínuszos a szemüveged…
akkor pont ellenkezőleg kell dolgoznod, mivel a lencse nagyítja a szemed. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy precíznek kell lenned, mert a szemeddel együtt sajnos az esetleges sminkhibák is felnagyítódnak. Ha nem vagy biztos magadban, az éles vonalak helyett inkább satírozz!
És persze szemüveglencsétől függetlenül ne feledkezz meg a szemöldöködről sem, amit a szemüvegkeret gyönyörűen kiemel. Mindig legyen finoman ívelt és rendezett!
Válassz egy szép szemüvegkeretet, emeld ki a szemeid egy kis csillogással, dobj fel egy piros rúzst és már kész is a tökéletes, karácsonyi look!
Kövess minket Facebook-on, Instagramon és YouTube-on, ahol további izgalmas tartalmakkal, akciókkal várunk!