A száraz szem típusai

Száraz szem

Korábbi cikkünkben általánosan összefoglaltuk, hogy mi is az a száraz szem, mi és milyen tünetekkel járhat a betegség. Megemlítettük, hogy a probléma gyökere vagy a csökkent könnytermelés vagy a fokozott könnyvesztés. Most megnézzük, hogy milyen típusú száraz szem betegségekkel találkozhatunk.

Alapok

A szemünk felszínét borító könnyfilm réteg három részre osztható: a szemfelszínhez legközelebb eső (belső) mucinréteg, mely biztosítja a könny tapadását; a legnagyobb részt kitevő vizes (középső) réteget a könnymirigy termeli; valamint a legkülső, lipidréteg (olajos), melyet a Meibom-mirigyek termelnek. Ez utóbbi a könny párolgását és a szemhéjak szélének benedvesítését hivatottak megakadályozni. Hiányában csaknem 10x olyan gyorsan párologna el a könny a szem felszínéről. A szemészeti tünetek és az objektív jelek meglétének vagy hiányának alapján vízhiányos, evaporatív és kevert típusú száraz szem betegség állhat fenn.

Vízhiányos száraz szem

A könnyfilm vizes fázisának csökkenésén alapuló állapot, mely során a nem megfelelő szekréció mellett “normális” a könny párolgása. Leggyakrabban a könnymirigy diszfunkciójával járó Sjögren-szindróma áll a panaszok hátterében, de más szisztémás, ill. gyulladásos betegségek is okozhatják a betegséget. Ennél a típusnál - akárcsak az autoimmun betegségekben - szenvedőknél általában más szisztémás, nagyon változatos tünetek is előfordulhatnak. Ritkább esetekben a szaruhártya érzéketlensége miatt következik be a csökkent könnytermelés, erről bővebben egy másik cikkben olvashatunk: A száraz szem okai >>> Jellemzően a menopauza környékén lévő nők érintettek, de minden életkorban előforduló betegségről beszélünk. Fontos a könny megfelelő mennyiségének pótlása, melyet a könny mucin és vizes rétegének pótlására alkalmas műkönnyekkel érhetünk el. Sok páciens napi 3x alkalomnál is többször igényli a cseppentést.

Evaporatív száraz szem

A leggyakoribb típusú száraz szem betegség. Az alsó és felső szemhéjban elhelyezkedő Meibom-mirigyek termelik az ún. meibumot, mely a könny fő lipid komponenseit tartalmazza. Hiányában - ún. Meibom-mirigy diszfunkció esetén - a lipid fázis csökken, nő a szemfelszínen lévő könnyfilm párolgása, miközben a könnytermelés megfelelő. Definíció szerint a Meibom-mirigyek krónikus, diffúz abnormalitása jellemzi ezt a csoportot, melyet leggyakrabban a mirigy kivezetőcsövek obstrukciója vagy a mirigyszekréció minőségi és/vagy mennyiségi változása jellemez. Jelentősen befolyásolhatja az érintett betegek életminőségét. Az alábbi rizikófaktorok mutatnak összefüggést a Meibom-mirigy diszfunkció és a száraz szem kapcsolatában:

  • a hormonális változások miatt gyakoribb nőknél mivel az ösztrogén csökkenti a szekréciót
  • benzalkónium-klorid (tartósítószer) tartalmú cseppek hosszú távú használata súlyosabb eltéréseket is okozhat
  • a kontaktlencse viselők 50%-a száraz szem tüneteket tapasztal, míg a nem kontaktlencse viselőknek csak 22%-a tapasztal ilyen tüneteket, és mivel vékonyítja a lipid réteget mechanikai irritációt is okozhat
  • korábban időseknél, manapság fiataloknál is előfordul ez a típusú száraz szem, melynek oka leginkább a rendszertelen, modern életmódból fakad
  • lézeres látásjavító műtétek is csökkenthetik a mirigyek funkcióját

Fontos kiemelni, hogy ebben a típusban a szemhéjszélek gyulladása is gyakori, ezért a megfelelő lipid fázist pótló műkönnyek mellett a szemhéjtoalett (szemhéjszél tisztítása, melegítése, masszírozása) kiemelt jelentőséggel bír.

Kevert típusú száraz szem

A gyakorlatban sok esetben nehéz elkülöníteni a fenti két csoportot, sőt az esetek döntő többségében együttesen is jelen vannak. Természetesen számos diagnosztikai teszt áll a rendelkezésünkre, mely segíthet elkülöníteni a típusokat, ezekkel külön cikkben foglalkozunk. A fentebb felsoroltak egésze jellemzi ezt a kategóriát, a tünetek is keveredhetnek, valamint a terápiák kombinálása válhat szükségessé.

Vissza a Száraz szem menübe >>

Forrás:

  1. Dry Eye Syndrome PPP - 2018 - American Academy of Ophthalmology/li>
  2. Berta András; Tóth-Molnár Edit; Csutak Adrienne: Új nemzetközi konszenzusnyilatkozat a száraz szem definíciójáról, felosztásáról, etiológiájáról, diagnosztikájáról és terápiájáról. Orvosi Hetilap. 2018;159(20):775-785